Hová tűnt az egykori spanyol sikercsapat, a Super Depor? (1. rész)

Az ezredfordulót követően a Galaktikusok árnyékában, a katalánok hanyatlásának küszöbén, kivárta a megfelelő pillanatot az egykor Super Depor néven ismert, Deportivo La Coruna. Egy szerethető spanyol kiscsapat, akik nagyra törtek, de nem tudtak megragadni a legjobbak között. Mi történt a galíciai klubbal?

deportivo.jpg

Majdnem csődbe mentek

Spanyolország: Galícia, La Coruna. Az ország északnyugati részén fekszik a majd 250 ezres város, mely spanyol léptékkel mérve nem számít hatalmasnak. A Deportivo La Coruna a város focicsapata, melynek hányatott sorsa volt az alapítást követő majd nyolcvan év során. Többet voltak az alsóbb osztályokban, mint a legjobbak között. 

deportivo_001.png

A '70-es évektől szinte folyamatosan a második vonalban szerepeltek, mígnem 1988-ban elérték a mélypontot: majdnem kiestek a másodosztályból – utolsó fordulóban sikerült kivívni a bennmaradást -, ráadásul az adósság mértéke 600 millió pesetára (2,5 millió font) rúgott. Az elnökség számára új stratégia kellett, hogy kihúzza a válságból a másodosztályban megrekedt csapatot, elnökválasztást írtak ki.

Augusto César Lendoiro: Az új elnököt nagy nehézségek árán választották meg, mivel az első két szavazás nem hozott eredményt. Lendoiro a város szülöttje volt, ambiciózus ember, akinek hosszú távú tervei voltak a klubbal. Elsődleges volt számára a pénzügyi stabilitás megteremtése.

lendoiro.jpg

A hatalmas adósságot kezelhető szintre csökkentette, két év alatt megháromszorozta a klubtagsággal rendelkezők számát (17500 főt), de Lendoiro zsenialitása az átigazolási piacon mutatkozott meg igazán. Kezdetben a rutinos spanyol játékosokat részesítette előnyben, akiket olcsón meg lehetett szerezni, viszont tapasztalatuk aranyat ért, utána pedig Dél-Amerika felé vette az irányt. 

Már az új elnökség második évében majdnem összejött a feljutás, végül a Tenerife állta útjukat. A csapat nem omlott össze, tovább erősítették a keretet, ahová már a rutinos spanyolok mellett a fiatalok is szerepet kaptak, köztük a 24 éves jugoszláv védő, Miroslav Djukic. A feljutást a következő szezonban (1990/91) egyenes ágon sikerült kiharcolni, újból a Murcia legyőzésével - ahogyan 1941-ben -, éppen 50 évvel később. 

Az első próbálkozás

Lendoiro azonban nem elégedett meg pusztán a feljutás tényével. Az első szezont még átmenetnek szánta – ennek érdekében érkeztek első osztályú tapasztalattal bíró játékosok -, de utána elkezdődött a „Super Depor” építése, amiben kulcsszerepet szánt a klub egykori edzőjének, Arsenio Iglesiasnak. A "túlélő év" után jött a tudatos építkezés második fázisa, immáron Iglesiasszal. 

Az elnök úgy vélte, hogy az 1992/93-as szezonra alaposan meg kell erősítenie a gárdát, ha versenyképesek akarnak lenni. A prioritás továbbra is a nagycsapatoktól elhappolt, első osztályú tapasztalattal bíró, spanyol játékosok megszerzése volt. Látva azonban a brazil tehetségek térnyerését Európában (Romário gólkirályi címei Hollandiában), Lendoiro is igazolt két "ismeretlen" brazil játékost: Bebetót és Mauro Silvát. 

1992/93: A szezon első hazai meccsén 30 ezer szurkoló volt a stadionban, villámrajtot vett a csapat, első hét mérkőzésükből hat alkalommal nyertek, legyőzve a két óriást, a Barcelonát és a Real Madridot. Különleges volt a Real Madrid elleni siker, mivel 0-2-ről tudtak felállni. 

Bebeto zsenialitása kellett a sikerhez, ahogyan a bajnoki jó szereplésből is kivette a részét a brazil támadó. Szezon végén megszerezte a gólkirályi címet (29 góllal), de a csapat elfáradt, végül harmadik helyen végeztek. Ennek következményeként, a klub először kvalifikálta magát az európai kupaporondra.

A következő szezon a spanyol bajnokság történetének legizgalmasabb hajráját hozta. A Deportivo már kellő tapasztalattal rendelkezett, fegyelmezett védelemmel, jöhetett az utolsó simítás, Donato leigazolása, mellyel beleszólhattak a "nagyok dolgába". 

1993/94: Az UEFA-kupából ugyan hamar kiestek, de a bajnokságban előbb a Real Madridot verték 4-0-ra, majd a Barcelonát ellen nyertek 1-0-ra. A Mauro Silva - Donato páros kiválóan szűrt a középpályán, utóbbi ráadásul a góllövésből is kivette a részét. A védelem 26 mérkőzésen (!!) nem kapott gólt, ez annak fényében is megsüvegelendő, hogy az alábbi csatárok játszottak akkoriban a La Ligában:

depor_004.png

Hihetetlen névsor, de ezek a játékosok mindössze 3 gólt szereztek összesen a Deportivo ellen (16 mérkőzésen!). A csapat megtáltosodott a bajnokság feléhez érve, átvették a vezetést egy hét mérkőzéses kapott gól nélküli sorozatnak köszönhetően. Ellentétben a Barcával (91 gól a szezonban), Iglesias együttese nem szórta a gólokat, de még így is volt esélyük a bajnoki címre. 

Az előnyük egy pont volt a katalánokkal szemben a 36. fordulót követően. Következett az El Clásico a Santiago Bernabéuból, ahol a Real Madrid sok helyzetet dolgozott ki, Emílio Butrageno 2 méterről lőtt üres kapu fölé. A 77. percben egy beadás után Guillermo Amor eldöntötte a mérkőzést, nyert a Barcelona, ahogyan a Deportivo is a Logrónes otthonában. Az utolsó fordulóra maradt a döntés. 

A galíciai csapatnak győznie kellett a bajnoki címhez, vagy legalábbis ugyanolyan eredményt elérni, mint a Barcának, hogy megmaradjon az egy pontos előny, ugyanis pontegyenlőség a katalánoknak kedvezett volna. A Deportivo a Valenciát fogadta, míg a Barcelona a Sevillát. A Camp Nou közönsége félidőre elhalkult, ugyanis Diego Simeone és Davor Suker góljaival 2-1-re vezettek a vendégek, míg a Depor meccsén 0-0 volt az állás. 

A félidei állás alapján bajnok Lendoiro együttese, de a második játékrész óriási fölényt hozott a Camp Nou gyepén, beindult a Cruyff-féle henger, 5-2-re fordított a Barcelona. Mi történt eközben La Corunában? A Valencia kettőzött erővel küzdött, hogy kihúzza a mérkőzést 0-0-val. Az igazi dráma a hosszabbításban történt: büntetőt kapott a Deportivo

Egyfelől örömmel, másfelől eléggé komoly problémával kellett szembenézniük a játékosoknak: Bebeto - aki a csapat büntetőrúgója volt - kérte, hogy mentsék fel a tizenegyesrúgások alól, mondván elhibázott párat a korábbi játéknapokon. A kijelölt rúgó az utolsó mérkőzésen Donato volt. A brazil eldöntötte a Sandtander elleni meccset is, azonban lecserélte őt 74. percben Arsenio Iglesias. Kényszerűségből, maradt a középhátvéd, Miroslav Djukic. 

Djukic azonban gyengén lőtte el, José Gonzalez megfogta, úgy örült neki, mintha a bajnoki címe múlott volna rajta. Az öröm nem a véletlen műve volt, ugyanis egyes források szerint a Valencia játékosai utólag 3 millió pesetát kaptak fejenként a Riazorban tett erőfeszítéseikért. Hogy ebből mennyi igaz, azt nem tudhatjuk, mindenesetre ez a második hely, nem szegte kedvét a Super Depor játékosainak. 

A drámai időszak nem ért véget, minimális nyári erősítések után, újból nekiveselkedett a bajnoki cím megszerzésének a galíciai klub, most már a Real Madrid volt a legfőbb ellenfél. 

1994/95: A következő évben a Borussia Dortmund jelentette a végállomást az UEFA-kupában, hosszabbítás után estek ki, majd a bajnokságban újbóli ezüstérmet szereztek, miután a „bajnoki döntőben” 2-1-re alulmaradtak a Real Madriddal szemben. A Copa del Rey döntője viszont kárpótolta őket. A Valencia volt az ellenfél a Santiago Bernabéu-ban.

A kiélezett finálét 1-1-es állásnál a hatalmas esőzés miatt félbe kellett szakítani a 79. percben, három nappal később folytatták a találkozót. A maradék 11 perc megkezdése után nem sokkal, gólt szerzett Alfredo, megszerezve ezzel a Deportivo első trófeáját.

Akadt azért egy kis pénz

A Deportivo La Coruna a szerethető kiscsapat képében tetszelgett (emlékeinkben is így élnek), de nem árt megemlíteni, hogy a '90-es évek második felére megváltozott a szerepük. Ez nagy részt az elnöknek köszönhető, aki 1995 nyarán leszerződtette John Toshack edzőt. Vele már nagyobb célokat tűztek ki, de az edző és a játékosok között nem volt meg a megfelelő összhang, szurkolók pedig kikezdték a walesi edzőt.

A KEK-ben ugyan jól szerepeltek, de a bajnokságban gyengén, vérfrissítésre volt szükség. A csapat meghatározó játékosai kiöregedtek, Bebeto visszatért Brazíliába, utánpótlásra volt szükség. A Canal+ Tv-csatornával kötött 7 éves szerződésnek köszönhetően a klub 135 millió euróra tett szert (ekkoriban még nem egységesen adták el a közvetítési jogokat, hanem csapatonként, amiből nagyot szakított akkoriban a Barcelona és a Real Madrid is). 

1479321774_699222_1479322139_noticia_normal.jpg

Bebeto, aki felemelte a Deportivót, góljaival bajnokesélyessé váltak. Máig emlékezetes az Albacete elleni mérkőzése, amikor a 2. percben gólt szerzett, majd "eltűnt". A csapat játéka nehézkessé vált, majd a brazil támadó az utolsó 8 percre megrázta magát, 4 gólt szerzett és 5-0-ra. nyertek. 

Az elnökség rengeteg pénzhez jutott, Lendoiro úgy érezte, ideje újból nagyot álmodni, bevásárolt. Érkezett egy újabb brazil kontingens (Rivaldo, Djalminha, Flávio Conceicao és Renaldo), mellettük a portugál bajnokságból is bevásároltak, illetve a francia ligából is erősítettek. Összességében bőven 30 millió euró felett költöttek, ami akkoriban nagy pénznek számított. 

A csapat jól kezdte a szezont, hatékonyan védekeztek, Rivaldo termelte a gólokat, de Toshackot egyre több kritika érte. A játékosok formája romlott, végül "csak" a bronzérem lett meg, de 1997 nyarán további veszteségeket szenvedett el a klub. A Barcelona az átigazolási időszak utolsó órájában kivásárolta Rivaldót (Ronaldo pótlására), illetve a védelem oszlopa, Miroslav Djukic is távozott. 

Elkezdődött az újbóli építkezés, aminek egyik fontos pillére volt a Celta Vigótól - galíciai ősi rivális - elcsábított Javier Irureta edző. A klub legjobb évei még hátra voltak, aminek egyik előfutára volt a 1998/99-es szezon második fele, ahol Turu Flores élete formájában játszott. Góljainak köszönhetően feljöttek egy kis időre a 3. helyre, de végül csak 6. lett a Deportivo. 

 

A cikk itt még nem ér véget!
A második részben a Deportivo legsikeresebb szezonja kerül górcső alá, illetve az azt követő 1-2 év. 
A harmadik részben a Bajnokok Ligája menetelés mellett, a bukás körülményeit mutatom be. 

 

Forrás

Copa90Get Spanish Football News, The Playmaker, Wikipédia