Tanítani való: A rettegett Messi - Alba páros

2018. december 25. - Faludi Kiss Ákos

A 2000-es évek végén, illetve a 2010-es évek elején sok rivális tartott a Barcelona jobbszárnyától, ahol Daniel Alves előtt Lionel Messi játszott és kiválóan megértették egymást. A brazil eligazolása után kellett egy kis idő, míg az argentin megtalálta az új játszótársát. Jordi Alba lehet az új Daniel Alves? 

messialba222.png

A Barcelona támadógépezete nem csak Lionel Messiből áll, ezt már megtapasztalhattuk a hosszú évek alatt. Xavi és Andrés Iniesta mellett fontos szerep jutott aktuális csatártársainak, illetve a széleken fellépő hátvédeknek is, hogy támogassák az argentint. Már Ernesto Valverde érkezése előtt is voltak arra utaló jelek, hogy Jordi Alba lehet a következő nagy találmánya a Barcának, de a spanyol tréner új taktikai szemlélete hozta ki a legtöbbet a balbekkből. 

Jordi Alba térnyeréséhez kellett Neymar távozása is, hiszen ez által jóval nagyobb területek nyíltak meg előtte, jobban bejátszhatja a teljes baloldalt. Valverde egy kényszerhelyzetbe került, amiből sikerült kihoznia a legtöbbet és maximálisan kiaknázta Alba kombinatív játékra való hajlamát, illetve térlátását és helyzetfelismerését. Már a spanyol válogatottban is bizonyította a hátvéd, hogy jól lép fel a támadásoknál, sebességét kihasználva egy kontránál könnyen a védelmek mögé tud kerülni. 

Az alábbi összeállításból láthattunk sok-sok szituációt, ahol Messi kényszerítőzés szempontjából passzol Albának a szélre, akitől sok esetben azonnal jön is vissza a labda a tizenhatoson belülre, ahol érkezik az argentin egy lövésre. Ennek az eseménynek a különböző variációt mutatja be a Barcelona, ha nem is hétről hétre, de eléggé sok alkalommal. 

Egyik kedvelt formula, mikor Suárez átlépi a szélről belőtt labdát, így a középen érkező Messi szinte zavartalanul lőhet kapásból a megzavarodott védők között. A Tottenham otthonában ez kiválóan működött, akkor Jordi Alba három gólpasszt osztott ki.

A 2018-as év utolsó spanyol bajnoki fordulójában újra megcsillogtatta tudását, mikor egy szemfüles labdával ugratta ki az argentint. Messi a tökéletes indítással eldöntötte a mérkőzést, de az igazi érdem a spanyol hátvédé. Jól látta meg a kínálkozó lehetőséget és kiváló passzt adott. 

jordialba1.png

A Celta Vigo védői borzalmasan helyezkedtek, nem zárták a passzsávokat, könnyedén mögéjük lehetett játszani a játékszert. Jordi Albának már nem ez volt az első ilyen kiugratása, mely tökéletesen a védelem mögé, az üres területre ment. Ez a Barcelona egyik legújabb fegyvere, hogy mélységi indításokat csinálnak, próbálják kihasználni az ellenfelek mögötti üres területet. Mi a tanulsága és egyben érdekessége is ennek a mérkőzésnek?

Az, hogy az ellenfelek mennyire nem tanulnak a hibáikból, nem figyelnek oda bizonyos eseményekre. Már César Luis Menotti is felhívta erre a párosra a figyelmet, mégpedig a 2018-as esztendő elején, amikor egy 5-0-ás Király-kupa győzelemmel kezdte a Barcelona az évet, szenvedő fél pedig a Celta Vigo volt. 

Az első két gól a már jól ismert taktikai elem után született, tehát egy éven belül már másodjára húzta meg ezt variációt Valverde ugyanazzal a csapattal szemben (és ezt nem csak a Celtával játszottak el többször is, hanem az El Clásicón is). Hiába tudják a riválisok, hogy mi fog következni, annyira gyorsan és pontosan teszik a dolgukat ők ketten, hogy nehéz levédekezni, ugyanakkor nem lehetetlen. 

Egy fegyelmezett jobbhátvédre van szükség, aki folyamatosan a defenzív feladatokat látja el. Egy megtervezett védelemre, akik lekövetik Messi és Alba mozgását, illetve egy védekező középpályásra, aki rendre visszazár Messivel, hogy ne kaphasson labdát a második hullámban. Egyelőre ezt kevés csapattól láttuk, így tovább növekedhetnek Jordi Alba gólpasszai és Messi góljai. Valverde-éra alatt a közös akcióik révén 10 gólt hoztak össze, 519 percenként születik egy találat az összjátékukból, ami kevesebb, mint hat meccs.