Partvonal mágusai: Lipcsében csodát tett, irány Anglia!

2018. december 05. - Faludi Kiss Ákos

A Red Bull Leipzig története nevezhető akár meseszerűnek is, hiszen a klub pár év leforgása alatt a német alsóbb osztályokból egészen a Bundesliga dobogójáig küzdötte magát és az európai kupákban is helytálltak. Nem csak a biztos anyagi háttér és a tehetséges játékosok repítették eddig a klubot, hanem egy bizonyos osztrák tréner is nagyban közreműködött. Kicsoda Ralph Hasenhüttl?

white-background-2.png

Nehéz kezdés

Ralph Hasenhüttl egy hórihorgas osztrák támadó volt a 90-es években. Kiemelkedő sikereket nem ért el nemzetközi színtéren, ugyanakkor az osztrák bajnoki címek mellett hazája válogatottjában is szerepelt nyolc alkalommal. Edzői karrierje sem indult fényesen, a német alsóbb osztályokban kapott lehetőséget, előbb az Unterhaching kispadján, ahonnét három év elteltével elbocsájtották, majd az Aalennel elért sikerei után ő maga mondott fel a klub tulajdonosainak megszorítása miatt. Ingolstadt padján hívta fel magára a figyelmet először. Előbb feljuttatta a csapatot az élvonalba, majd az első Bundesliga évében 11. lett a csapattal. Ekkor még nem, de később már úgy jellemezték őt, mint az anti-Guardiola. 

Klopp hasonmás?

A nemzetközi ismertséget a Leipzig trénereként szerezte meg. A frissen feljutó csapathoz 2016 nyarán került, amellyel újoncként még a bajnokság élén is állt 12 fordulót követően. Végül óriási meglepetésre a második helyre futottak be, ami Bajnokok Ligája indulást ért. A kettős terhelést nehezen bírta a keret, bajnokságban ingadozott a forma, csak hatodikok lettek, BL-ből a csoportkör után búcsúztak, de az Európa Ligában a negyeddöntőig meneteltek, kiejtve a Napolit. Olyan játékosokat nevelt ki, mint Timo Werner, Yussuf Poulsen, Marcel Sabitzer, Willi Orban vagy épp azóta a Liverpoolban játszó Naby Keita. Gulácsi Péter is az ő kezei alatt lett Bundesliga szinten meghatározó kapus. 

A viszonya a vezetőséggel a második év végén romlott meg, mikor idő előtt kért szerződéshosszabbítást. Ugyan lett volna még egy éve vissza, de ő inkább otthagyta a lipcseieket. Nyáron egy interjú során Hasenhüttl Klopphoz hasonlította magát. Gyors tempót, komoly presszinget az ellenfél térfelén és hatékony kontrajátékot vár el a csapataitól. Kétségtelen tény, hogy a Leipzig kerete is erre lett felépítve. Löw Zsolt segédedzővel tökéletesen felépítették a klubot, analizálták a saját és ellenfelük játékát is. 

Fiatal, gyors és kreatív játékosok alkották a gárdát, akiknek többsége magas állóképességgel rendelkezett. Tökéletes alapanyagként szolgált ez a keret Hasenhüttl elképzeléseihez. A videóból is látszik, mennyire fontos a hatékony letámadás az edző számára. A labdás játékosra gyakorolnak nyomást, többen is támadják őt a Leipzigből. Werner és Poulsen személyében olyan támadói voltak, akik a védekezéshez is értettek, rendkívül gyorsak voltak (talán a Bundesliga leggyorsabb párosa). Középpályáról kiemelkedett Naby Keita, aki mind munkabírásával, mind technikai képzettségével elérte, hogy rövid időn belül a PL-be kerüljön. 

Védekezés terén a fizikális játékra is nagy szerepet fordít, masszív hátsó alakzatot rakott össze, akik nem riadnak vissza a szabálytalanságoktól sem. Az anti-Guardiola jelző azért is aggathatták rá, mert a Leipzig pocsék passzolási hatékonysággal rendelkezett. A bajnokságban mindössze 75% volt a 2016/17-es szezon során. Ez az adat inkább állná meg a helyét egy kiesés ellen küzdő gárdánál, mintsem egy dobogósnál. Ugyanakkor Hasenhüttl kontrákra épülő stratégiája Werner gyorsasága révén nagyon sikeres volt. 

Érdemes kiemelni még jó pár játékost, hiszen Poulsen kiváló testfelépítése is sokat segített az offenzív játékban. Rendre megtartotta a felívelt labdákat a dán óriás, fejjátékban is erős, tökéletesen illet/illik Werner mellé. Mögöttük a Sabitzer - Forsberg páros "keverte a lapokat". Ha ki kéne emelni egy játékost, aki kevésbé volt előtérben a lipcsei sikerek kapcsán, akkor az Diego Demme. Rendkívül fontos láncszem volt a védekező középpályás, ez akkor érződött leginkább, mikor megsérült. Ő volt a védelem előtt az utolsó bástya, aki lassította az ellenfeleket, illetve mélységi passzaival támadásba dobta az övéit. 

A Leipzig folyamatosan pörgött, rengeteget futottak, már a mérkőzések elején magukhoz vették a kezdeményezést, sokszor szereztek vezetést az első negyedórában. Egy támadást 8-10 másodperc alatt végig tudtak vinni, ezzel teljesen megzavarva az ellenfeleket. A 4-2-2-2-es felállás kiválóan működött, olykor a szélsők (Sabitzet és Forsberg) behúzódtak középre, ezzel megteremtve a szélső hátvédek számára a felfutási lehetőségek. Védekezés esetén ez egy 4-4-2-re módosult, hátvédsor pedig feltolódott, hogy lesre állítsa a kiugrás kész ellenfeleket. 

 lineup_1.png

Mi volt a buktatója a taktikájának? A széleken lévő túlzott offenzív játék. A szélsőhátvéd inkább voltak támadó felfogásúak, mintsem védekezőek, emiatt könnyedén mögéjük lehetett kerülni. A presszing szintén problémákat okozott, mert egy képzettebb csapat egy alaposabb felkészülés után gyorsan átjutott rajtuk. Willi Orban és Dayotchanculle Upamecano nem voltak a levegői urai, egy erősebb testfelépítésű csatárral szemben rendben gondban voltak. A legnagyobb gondot viszont a középpálya jelentette. Demme vagy Keita kiesésével megszűnt a stabilitás, könnyebbe túljutottak rajtuk az ellenfelek és a támadásépítés sem működött megfelelően. 

Mi lesz Southamptonban? 

Fontos kérdés, hogyan válik be az osztrák tréner az angoloknál? Okkal választották őt a Southampton vezetői, ugyanis átigazolási politikába kiválóan illik és a már felvázolt taktikai szegmensek illeszkednek a kerethez. A 4-2-2-2-es vagy 4-4-2-es rendszer működhet a Southamptonnál is. A középpályán James Ward-Prowse vagy Pierre-Emile Hojbjerg komoly szerephez juthat, elől pedig Danny Ings teljesítménye javulhat. 

Ki lehet a pótolhatatlan láncszem? Mario Lemina. A statisztikák alapján már így is az egyik legjobbja a csapatának, de játéka nagyban hasonlít Demme stílusához, akiről már fentebb szó esett. Lemina lehet az a szűrő, aki egy megszerzett labdával gyorsan támadásba tudja dobni az övéit egy jól irányzott ívelés révén. Aki netalán valamilyen fantasy PL játékban szerepel, érdemes megfontolnia a leigazolását. 

Akár már télen is várhatóak igazolások a klubnál, mivel a jelenlegi keret még közel sem ideális Hasenhüttl számára. Érdemes megerősíteni a széleket, illetve a csatársort, de mivel az osztrák edző kiváló motivátor hírében áll, így nem kételkedem, hogy a bennmaradás meglesz nekik. Gyors kontrák és sok futás várható tőlük és a pontrúgásokra is nagy hangsúlyt fektethetnek. Védekezés terén lehetnek problémák kezdetben, széleken sebezhetőnek tűnik a csapat, sok múlik majd a helyzetkihasználáson is, hogy megtalálja-e a Wernerét Hasenhüttl.