Tanítani való: Cserélni tudni kell

2018. november 19. - Faludi Kiss Ákos

Fontos, hogy egy edző képes legyen mérkőzés közben váltani, főleg, ha hátrányba kerülnek. Vannak csodacserék, mint Ole Gunnar Solskjaer és vannak olyan szakvezetők, akik egy jó döntéssel megfordítanak egy találkozót. Ebben a rövidke elemzésben épp egy ilyen edzővel és idei csodacseréjével foglalkozunk. Terítéken Maurizio Sarri és Eden Hazard. 

maurizio-sarri-and-eden-hazard-chelsea_1jqqn60x2umyu1dbmru09h6ln4.png

Maurizio Sarri éveken át volt a Napoli edzője, de nem tudott csapatával kikerülni a Juventus árnyékából, ugyanakkor a kvalitásairól a nagyközönség is tudomást szerezhetett. A sokpasszos csapatjáték vált a védjegyévé, de idén bizonyította, hogy van még bőven a tarsolyában. A Chelsea egyelőre veretlen, üldözi a Guardiola vezette City-t és a Klopp irányította Liverpoolt a PL-ben.

Terhelésből nincsen hiány, hiszen a Premier League mellett az Európa Ligában is helyt kell állnia a londoni kékeknek, ahogyan az angol kupasorozatokban is. Épp az utóbbiból választottam mérkőzést. Az Anfield Roadra látogatott a Chelsea a Ligakupa keretein belül. Mind Klopp, mind Sarri tartalékos kezdővel vágott neki a találkozónak, próbálták jegelni a fontosabb játékosaikat. 

Mindkét szakember a 4-3-3-as felállás mellett döntött, de a Liverpool elképzelései érvényesültek jobban. Hiába birtokolta többet a labdát a londoni csapat, vezetést mégis a hazaiak szereztek. A Chelsea feltolt védelme nem szuperált jól, ahogyan a támadósor sem. Barkley próbált olykor a résekbe befutni, de az igazi változást a második játékrészben N'Golo Kanté, Eden Hazard és David Luiz becserélése hozta. 

liverpoolchelsea.png

A képen látszik, hogy mennyi potenciális veszélyforrást rejt a Chelsea védelme olyan gyors támadókkal szemben, mint a Shaqiri. Egy védelem mögé belöbbölt labda és máris ott a helyzet a Liverpool részéről.

Hazard a szezon során már többször is a padon találta magát, igyekezett őt kímélni Sarri. Kevésbé fontos mérkőzéseken jól jött a friss erő a második játékrészben, ha éppen gond volt. A belga támadó csereként beállva idén egy gólja mellett három gólpasszt jegyez, mindezt 145 perc alatt. Az egy találatát épp az Anfielden szerezte, amivel eldöntötte a továbbjutást. 

Önmagában Kanté és Hazard beállítása nem eredményezett volna sikert, kellett David Luiz is. A Chelsea problémája az volt, hogy Christensen gyenge volt hátul, mélységi indításai nem sikerült, lassú és körülményes volt. A brazil beállásával hátul stabilabbá vált a Chelsea, egyenlítő gólt megelőzően pedig David Luiz hozta fel a labdát. 

A győztes gólnál Hazard megvillantotta, hogy miért is akarja őt annyira a Real Madrid. Sarri kiválóan nyúlt bele a mérkőzésbe, idén már nem először. Cseréi november közepéig bezárólag hat gólt szereztek és négy gólpasszt adtak. A második félidők során a Chelsea eddig hat mérkőzést tudott győzelemre váltani, ahol az első játékrész során döntetlen volt, netán vereségre álltak.